Az Ausztrál juhászkutya történelme

„A fajta eredete az 1800-as évekre vezethető vissza, azokra a juhok mellett dolgozó baszk juhászkutyákra, akik először Ausztráliába, majd Amerikába érkeztek, ahol a fajta végül a mai ismert formájára alakult.” – A Kutya

A fajta kialakulásában a baszk teória csak az egyik ág, konkrétan a kevésbé jelentős. Ha nem vesztegetjük az időnket alapos kutatással, akkor is nyilvánvaló, hogy az aussie írmintás (fehér gallér, arcminta, lábvégek, farokvég stb.) fajta. Az írmintát minden angol pásztorkutya fajtában megtalálhatjuk, a skót juhászkutyától a bearded collieig. Mindegyikben. A spanyol/baszk juhászkutyákra viszont nem jellemző a fehér jegy.

Az USA különböző területein különböző juhászkutyákat használtak, ennek több oka is van, a két legjelentősebb: az ország éghajlata nem mindenütt egyforma, a különböző államokban más és más éghajlat uralkodik, így más igényeknek kell megfelelni. Farmernek és jószágnak, kutyának egyaránt. A másik jelentős különbség, az első letelepedők hovatartozásában keresendő. A Közép nyugat és Keleti területek nagyrészt britek által lakottak, míg a déli, dél nyugati államokat inkább a spanyol, portugál ajkú letelepedők tették ki, akik egy része ausztráliából importált juhokat hozott az újhazába, ellentétben a brit farmerekkel, akik európából szállŁtották az állat állományt. A farmokon az egyszerűen „english sheepdog” vagyis angol juhászkutya féleségeket tartották. Ellenére annak, hogy az óhazában ilyen kutyafajta nem létezett, az „angol juhászkutya” vagy „collie” esetleg „coley” volt a használatos elnevezés ezekre a kutyákra.

Rövid farkú Collie az 1800-as években Angliában

Spanish Shepherd az 1850-es években

Az „angol juhász” leginkább egy robusztus border colliera emlékeztetett, ritkán sable, gyakrabban feketefehér tan jeggyel, vagy anélkül, illetve blue merle színben fordult elő. Egy mindenes juhászkutyát kell elképzelni, nem csak terelésre használták. Az is érdekes, hogy a mai skót juhászok között még a kiállítások elején sok csonka, fél farkú egyedet lehetett találni. Vagyis az ausztrál juhászkutya nem az első csonka farkú, gyakran merle juhászkutya. Az 1840-es évek végére, az ‘Aranyláz” hatására újabb és újabb telepesek, szerencsevadászok érkeztek Nyugatra, ezzel újabb piacot biztosítva a juh és egyéb haszonállat tenyésztésnek. Nyájak érkeztek a Közép Nyugatról és egyenesen Angliából is, természetesen juhászkutyák kiséretében. Ekkorra az anyaországban, már külön vált a border collie és a skót juhász és modernebb formájukban érkeztek az USA területére, még mindig munkakutyaként. A 19. század elején Angliában már külön munka illetve show trialokat rendeztek a két fajtának és folyamatosan exportálták őket a Királyságból, az USA különböző területeire. A merinó birkákkal érkező spanyol juhászkutyák érkeztek ugyan az országba, de elenyésző számban, hiszen az USA és Ausztrália ebben az időben előnyben részesítette a Német Saxony merinókat, ahonnan a tipikusan merle, írmintás colley illetve coolie juhászkutyák érkeztek a nyájakkal. A Közép nyugat és a keleti rész ekkorra 3 alapvető juhászkutyát mondhatott magáénak. A brit importból származó és az USAban regisztrált, tenyésztésbe vont skót juhászkutyákat, illetve a border colliekat. A farmokon ennek ellenére még mindig a munkára tartott és tenyésztett „english sheperd” volt a népszerű, bár regisztrálni, kiállítani nem volt szokás őket. Ekkorra a California és jobbára a teljes Nyugat juhászkutyáit Ausztrál juhászkutyaként kezdték el emlegetni, elkülönítve így az igazi english shepherdektől, vagyis a collietól és a border collietól, ellenére annak, hogy Ausztráliában egyáltalában nem létezett ilyen kutyafajta. Mulatságos, hogy az amúgy más téren olyan – nagyon finoman szólva – patriotikus ország mint az USA nem festette ezt a nagyszerű fajtát rögtön csillagos-sávosra, ahogy általában mindent aminek egy kevés köze is van az Egyesült Államokhoz. De nem tette, így nevezzük a fajtát a mai napig Ausztrálnak, akkor is, ha vajmi kevés köze van a vörös kontinenshez, akiknek viszont köszönhetünk más remek fajtákat, mint az Ausztrál Cattle dogot – melyben szintén találunk csonka farkú egyedeket, ezeket külön, stumpy tail-ként emlegetik – vagy a blue heelert.

1957 Hart’s Panda, szuka – az első ASCA regisztrált Australian Shepherd

1985 Gold Nugget Crimson Delilah, szuka – az első Európába importált aussie  (leszármazottjai kennelünkben is megtalálhatóak)

A baszk/spanyol kutyáknak volt valamiféle szerepe a fajta kialakulásában, de nagyrészt english sheperd/colley/collie fajtákból, vagyis a farmokon munkára tenyésztett kutyákból alakult lassan a mai formájára. Amire bizonyíték az MDR1, vagyis az ivermectinre való érzékenység, ami leginkább az angol juhászkutya fajtákat súlytja. (Ezért is őrültség a hordozó egyedeket kizárni a tenyésztésből.)

Martin’s Red Fudge (1970), Fotó: Slash V Working Aussie

A „fő állásban dolgozó aussiek” külleme vagyis a farmokon dolgozó, ausztrál juhászkutya, alapvetően semmit nem változott, ellenben a kiállításokra tenyésztett vonalak igen, így a show aussiek külleme már eltér az eredeti ” fő állásban dolgozókétól”. Sugallva azt, hogy nem a munkakutya változott meg, hanem a kiállítási, ami egyáltalán nem mindegy. Akár bele is mehetünk, hogy miért. A farmokon használt – bármilyen fajtájú – munkakutya legeslegfontosabb tulajdonsága belső tulajdonság, vagyis ezek halmaza, hiszen a belső tulajdonság egy komplex tényező. Munkaképesség, irányíthatóság, idegrendszer, bátorság stb. a küllem nem, hogy másodlagos szempont, de – hacsak nem egészséget, élethosszt, munkaképességet befolyásoló tényező – tulajdonképpen teljesen lényegtelen. Az ausztrál juhászkutya estében lényeges szempont, hogy a kutyák orr illetve egyéb szőrrel nem fedett része pigmentált legyen. Ennek rendkívül egyszerű magyarázata is egészségügyi. A nem pigmentált bőrfelület leéghet – mondjuk egy arizónai nyár elég is erre – és nagy eséllyel vezet bőrrákhoz majd az értékes munkakutya elvesztéséhez. Tehát a farmokon nem találunk foltos orrú kutyákat, ellentétben a show vonalakkal, ahol nagyon gyakori. Ugyanez vonatkozik a csonka farokra, aminek nincsen jelentősége, hiszen az egyik kutya farokkal születik, a másik nem, vagy fél esetleg görbe, törött farokkal.

Más kutyafaják esetében a törött, csonka, bogos farok súlyos, gyakran tenyésztésből kizáró hibának számít, míg az ausztrál juhászkutya esetében megengedett, sőt kimondottan kedvelt a csonka farok, különösen a show vonalakban. Erre több teória is választ próbál adni, az enyém rém egyszerű. Az ausztrál juhászkutya gyakran született farok nélkül, ám az almokban mindíg voltak farokkal, fél farokkal született egyedek is. Lévén sok faroknélküli jó munkaképességű kutya került tenyésztésbe, a farok tartást, tűzést soha nem befolyásolták tenyésztéssel, erre nem fektettek hangsúlyt, mint például a border collie, beardie, vagy akár a skót juhászkutya és a sheltie esetében, így a farokkal született kutyák közt gyakori volt a magasan, felpöndörítve hordott farok ami nem kívánatos juhászkutyák esetében. A magasan hordott farok dominanciát sugall, harcra, vadászatra készenlétet. Egy juhászkutya esetében az utolsó dolog amit szeretnénk, az a dominancia – egymással, nyájjal, juhászzal szemben – így a farokkal tenyésztett juhászkutyák esetében a faroktartás szempont volt a tenyésztésben. Az ausztrál juhász esetében viszont nem, így nemes egyszerűséggel levágták a farkat, mondván, „most pöndörítsd a hátadra, ha tudod”. Azonban figyelemmel kell kísérni a NBT vagyis születetten csonka farkú kutyákat is a tenyésztésbe vételkor, mert a merle génhez hasonlóan, a csonka farkúságot okozó is problémát jelent, ha duplán jelentkezik a szülőknél. Gerinc és csigolya deformitáshoz vezethet illetve nagyon sokszor a dupla NBT egyed meg sem születik, magzat korában felszívódik a méhben, ez ad magyarázatot a múltban gyakran előforduló meglepően kis alomszámokra is.

Nem kifejezetten lakáskutya, de megfelelő mozgatással, foglalkoztatással akár lakáskutyaként is megállja a helyét. A fajta csodálatos tulajdonsága a „stand by” opció, amivel – egy jó idegrendszerű – aussiet órákra „ki lehet kapcsolni”. Napi többszöri, ezen belül legalább egy hosszú séta, lehetőleg más kutyák társaságában és aussienk egy nyugodt, kiegyensúlyozott kutya lesz hosszú évekig. A kertben tartás nem feltétlen garancia arra, hogy kutyánk boldogan él majd. Az interakció, a falkába tartozás a legtöbb kutyafajta elsőrendű igénye, a juhászkutyáké, ezen belül természetesen az ausztrál juhászkutyáé is. A foglalkoztatás, figyelem, együttlét a családdal legalább olyan fontos mint a séták száma és egyértelműen fontosabb mint az a tény, hogy kertben, vagy lakásban él-e a kutya. Tapasztalatom szerint, a kertben, kennelben tartott kutyák előbb lesznek elhanyagolva mint lakásban tartott társaik. (Télen túl hideg van, nyáron túl meleg, ősszel esik…kifogást mindig találni, hogy ma miért nem sétálunk a kutyával, hiszen minek is, kertben él.) Ha van már tapasztalatunk kutyatartás terén, akkor vegyünk magunkhoz egy aussiet, akkor is, ha nincs kertünk.

Az Angol és Ausztrál juhászkutyák klubja szívesen ad felvilágosítást az aussieval végezhető különböző sportokról, terelés, agility és egyéb lehetőségekről. Az aussie szívesen dolgozik juhok, gulya és akár lovak mellett is. A lovakkal való rendkívüli kapcsolata már már legendás. A Vadnyugaton oly népszerű lovas versenyek szüneteiben fellépő aussiek a fajta védjegyévé váltak. Jay Sisler és kutyái sokakat szórakoztattak az aussie és a vadnyugat hőskorában.

Aki nem csak a mackót, a kiállítások sztárját, a Best In Show vagy Junior handler győzelem lehetőségét látja ebben a fajtában, az nagyon meg lesz elégedve és nem utolsó sorban, a kutyája is boldog életet él majd, ellentétben a csak kiállításokra, tenyésztésre használt egyedekkel, akik bár nem lakásban, hanem kertben, kennelben lesznek elfeledve sztár éveik elmúltával.” Aki esetleg mégis tenyésztésre adná a fejét, keresse fel a fajtát gondozó tenyésztői szervezetet és kérje ki a tenyésztési szabályzatot, a későbbi problémák elkerülése végett. Az ausztrál juhászkutya tenyésztésekor feltétlen oda kell figyelni a párok színválasztására. A fajta blue és redmerle egyedeit nem pároztathatjuk egymással, konkrétan, a merle (bármilyen alapszínű legyen ) nem pároztatható merle egyeddel. Ennek a szabálynak egészségügyi okai vannak, az un. dupla merle alomban vak, szem nélküli, vagy gyengénlátó kölykök várhatóak, sőt akár a teljes alom halálához vezethet két merle egyed párosítása, ezt feltétlen tartsa szem előtt aki kölyköket szeretne ausztrál juhászkutyájától. Ha külön nemű, de merle kutyáink vannak – mindegy milyen fajtájúak – akkor a legjobb módszer az ivartalanítás, ami más egészségügyi szempontból is jó döntés.

A fajta magyarországi története – ahogyan a fajta maga is – igen fiatal, az első egyedeket Franciaországból, a Silver Dream – egyéb brit juhászkutyákat is tenyésztő – kennel hozta be az országba, itt született az első, második, harmadik stb. alom is. Eközben az akkortájt alapított Tanmark’s kennelbe érkezett az országba elsőként az USA-ból, már felnőttként egy blue merle szuka, az anyaország egyik vezető show kenneléből a Thornapple kennelből. Ugyanebbe a kennelbe érkezett cserekutyaként a második amerikai import black tri szuka is (a magyarországi kutyatenyésztés történetében feltehetően első esetben történt, hogy egy fiatal kennel első almából cserekutyát fogadott el egy vezető kennel fizetségként). Tőle származik többek között a fajta hazai történetének első Crufts kétszeres osztálygyőztes aussieja, Tanmark’s Diamond Mine „Sony”(alsó képen) is.

Az eltelt évtized sok változást hozott a fajta nemzetközi történetében, handlerek, tenyésztők figyeltek fel rá, mint rendkívül mutatós show kutyára. Az ausztrál juhászkutya mozgása, különleges színezete, megnyerő arckifejezése a Best In Show ringek sztárjává tette, ami nem feltétlen tesz jót egy fajtának sem, ez már a múltban kiderült. A felelős tenyésztés, kutyatartás, kutyakiállítás, az esetek többségében elhomályosul, ha a nyerés, esetleg a nyerészkedés a cél. A kutya, mint individum szűnik meg létezni, handlerek járják Európát és az USA-t, különböző aktuális sztár show kutyákkal. A domesztikált kutyaféle lényege, vagyis az emberhez kötött szoros, megbonthatatlan kapcsolata szenved csorbát ebben az esetben, a kiállítási kutyákból show ringek robotjai, majd tenyészanyagok lesznek, életet adva újabb esetleges sztároknak.

Írta: Sztojka Dóra

Tekintettel arra, hogy a történelem és fajtajellemzés szorosan összefügg, így ajánlom minden aussie szeretőnek ezt a kiváló videót: