Dúnaújváros CAC

Túl vagyunk az idei év utolsó kutyakiállításán, amely a Dunaújváros CAC volt számunkra. 3 kutya képviselte kennelünket a rendezvényen, akik nagyon korrekt, szép bírálatot kaptak Zlatko Jojkic (SRB) bíróúrtól. Meglehetősen sok aussie volt nevezve, összesen 14, akik elég erős mezőnyt alkottak.

Kitalon’s A Knight Of Seven Kingdoms “Shadow” (Bryan x Blue) növendék osztályban indult, ahol Kitűnő 1, CAC lett, amivel elkezdte a magyar felnőtt champion címét. Shadow rengeteget fejlődött az első bemutatása óta, nagyon szépen mutatta magát és ahogy annak lennie kell, minden alkalommal egyre szebb és ügyesebb.

 

Kitalon’s Inner Spiritual Journey “Jersey” (Zippo x Penny) épphogy betöltötte a 9 hónapot és már be is dobtuk a mély vízbe, megkezdte fiatal osztályos pályafutását. Kitűnő 2 helyezést értek el, de nagyon büszkék lehetünk a ringes teljesítményére és a gazdira, sokat fejlődtek ők is.

 

Kitalon’s For The First Time In Forever “Raven” (Mailo x Cappy) is immár növendék osztályban lépett ringbe, ahol ismét elkápráztatott, hogy mennyire benne van a show. Őszintén mondhatom, hogy ilyen kutyám még nem volt, aki ennyire tökéletesen tudta mit is várok el tőle. Kitűnő 1, CAC címmel térhettünk haza és persze dagadó mellel a teljesítménye végett. Számomra ő testesíti meg a tökéletese kutyát.

 

Jakabszállás CACIB

Szeptember 23-án és 25-én Jakabszálláson jártunk a CACIB kiállításokon. Nem sok sikerrel kecsegtetett a show, ugyanis Raven full bikiniben állt ringbe fiatal osztályban. Nyilván, amikor neveztem még nem ez volt a helyzet, de persze, hogy a kiállításra kell teljesen levedleni. Pénteken 3, míg vasárnap 5 fiatal szuka volt nevezve. Pénteken az utolsó helyen végeztünk, vasárnap pedig csak egy Nagyon jó minősítést kaptunk az izraeli bírótól, aki közölte, hogy a kutya nagyon szép, de még kell neki idő. Ezzel nem is szállok vitába, egy 16 hónapos kutya jóindulattal sem nevezhető kiforrottnak, s bár szerintem Raven felnőtt alakja nagyon szépen formálódik, alakul, más nem feltétlen láthatja így vagy kevésnek gondolhatja mindezt egy adott mezőnyben.

Kitalon’s For The First Time In Forever “Raven” (Mailo x Cappy) 16 hónaposan

Székesfehérvár CACIB + HCSC Speciál CAC

Augusztus 27-28-án kiállításon járt néhány Kitalon’s gyerek. Az agárdi szabadstrand területén megrendezett CACIB-ok mellett több klub is rendezett speciál kiállítást, melyek közül az egyik a Hungária Collie, Sheltie, Corgi Tenyésztők Egyesülete volt. Az AAPKK mellett ez a másik klub itthon, ami foglalkozik az ausztrál juhászkutyákkal. 27-én szombaton jómagam is kilátogattam a rendezvényekre, ahol egy borzalmasan hosszú, meleg és fárasztó, de ugyanakkor mosolygós, jókedvű és vidám napot töltöttünk együtt a gazdikkal és barátokkal. Nem születtek eget rengető eredmények, de büszke vagyok a gazdikra és a kutyukra is!

Bírók:
08.27. CACIB: Bíró Zsolt
HCSC Speciál CAC: Mrs. Brigita Kremser (SLO)
08.28. CACIB: Tarján Annamária

Kitalon’s A Knight Of Seven Kingdoms “Shadow” (Bryan x Blue) fiatal osztályban indult:
08.27. CACIB: Kitűnő 1., HPJ
HCSC Speciál CAC: Kitűnő 1., HPJ
08.28. CACIB: Kitűnő 1., HPJ

Shadow ezen címekkel befejezte a Hungária Junior Championt, továbbá az AAPKK Junior Club Star-ja is lett 2022-ben!

 

Kitalon’s Get A Shoting Star “Sophie” (Micah x Scarlett) fiatal osztályban indult:
08.27. CACIB: Nagyon jó
HCSC Speciál CAC: Kitűnő 2.

Sophie csak szombaton mutatkozott be, ahol először lépett fiatal osztályban pályára 10 hónaposan. Vélhetően indén utoljára indult kiállításon, ugyanis kell neki egy kis idő, hogy szépen összeszedje magát szőrben és testben is.

 

Kitalon’s Inner Spiritual Journey “Jersey” (Zippo x Penny) kölyök osztályban indult:
08.27. CACIB: Nagyon ígéretes 2.
HCSC Speciál CAC: Nagyon ígéretes 2.
08.28. CACIB: Ígéretes

Jersey ringdresszúráján és a gazdival alkotott összhangján még dolgoznunk kell, hogy igazán nyerő párost alkossanak, de Jersey minden adottsága megvan, hogy jó kiállítási kutya váljon belőle.

Scarlett vizsgázott

Mint tudjátok Must Be Love Great Lady „Scarlett” nyugdíjba vonult az utolsó alom felnevelése után. Azonban azt már kevesebben tudják, hogy Scarlett márciusban elköltözött tőlünk, hogy boldogan és kiteljesedve élhesse hátralévő éveit a Burda család szeretetében. Scarlettben azonban olyannyira sok tartalék maradt még, hogy nem hajlandó tudomásul venni, hogy ő már elmúlt 9 éves, így egy szuper aktív nyugdíjas életét éli. Ma a K99-es vizsgarendszer szerint E/1-es szintű engedelmességi vizsgát tett Ramónával, nem is akárhogyan, ugyanis 95 pontot értek el a maximális 100-ból! Hatalmas gratula nekik és köszönet mindazért, hogy Scarlettnek ilyen csodálatos otthont biztosítanak! Remélem még sok aktív közös élményt tartogat nekik az elkövetkező jónéhány év!

Show hétvége

2 tőlünk származó kutyus mutatkozott be a június 4-5-i hétvégén.

Az egyik Kitalon’s Get A Shoting Star “Sophie” (Micah x Scarlett) volt, aki még kölyök osztályban indult a Herend 2xCACIB kiállításokon. Első nap Nagyon ígéretes 1., majd Puppy Best of Breed lett Miroslav Václavík (CZ) bíróúrnál, míg második nap egy Ígéretes címmel gyarapodott Sophie gyűjteménye.

 

Másik indulónk nem más volt, mint Kitalon’s Love Me Like You Do “Lottie” (Trev x Blue), aki életében először szállt ringbe Hollandiában. Növendék osztályban indulva szombaton Kitűnő 1 minősítéssel végzett, míg vasárnap ő is a kevésbé jó minősítést kapta meg, Nagyon jó lett.

Ezúton is gratulálunk a gazdiknak, a továbbiakban pedig kitartást és sok sikert kívánunk!

Pápa CACIB

Kitalon’s Get A Shoting Star “Sophie” (Micah x Scarlett) kölyök osztályban mutatkozott be a mai napon az Eszterházy Memorial CACIB kiállításon, ahol Kotlár Róbert(H) bíróúrnál Nagyon ígéretes 1., majd Puppy Best of Breed címeket szerzett. Gratulálunk Évának, Sophie gazdijának az eredményhez!

AAPKK klubkiállítás

2022.05.07-én egy nagyszerű hangulatú klubkiállításon vettünk részt Monoron. Az idei klubshown meglehetősen sok Kitalon’s kutya mutatkozott meg, amiért nagyon hálás és büszke vagyok mind a „babáimra” mind a gazdikra. Sok baráttal, ismerőssel találkoztunk, kutyáink pedig nagyszerű bírálatot kaptak Karen Mc Devitt ír bírónőtől.

Fiúk:

 

Kitalon’s A Knight Of Seven Kingdoms “Shadow” (Bryan x Blue) először volt kiállításon, ahol fiatal osztályban indult. A körben az úrfi nagyon játékos volt, mozgásban nem igen akarta mutatni magát, de a bírónő így is megadta neki a Kitűnő 1, HPJ, Junior Club Winner címeket.

Kitalon’s Without You I’m Lost “James” (Trev x Blue) nagyon szépen mutatta magát, meg is nyerte a növendék osztályt 2-ből, Kitűnő 1, CAC lett.

Lányok:

Kitalon’s Inner Spiritual Journey “Jersey” (Zippo x Penny) minor puppy osztályba indult a kék szemű kis reménységünk, aki hatalmas győzelmet aratott. A bírónő is szerelembe esett vele. Nagyon ígéretes 1 cím után a BIS programban Jersey lett 8 baba közül a  Minor Puppy BIS II., azaz a második legszebb bébi a kiállításon.

Kitalon’s Get A Shoting Star “Sophie” (Micah x Scarlett) kölyök osztályban indult, ahol a bírónő nyakába mászott és körbepuszilgatta. Nagyon szépen mutatta magát mozgásban és állásban is. Egy korrekt, szép bírálattal Nagyon ígéretes 2. lett.

Kitalon’s For The First Time In Forever “Raven” (Mailo x Cappy) szintén első bálozó volt, 2 nappal a kiállítás előtt töltötte be  az 1. évét és nagyszerű formában tudtam bemutatni. 5-en voltak nevezve fiatal osztályba, amivel a legnépesebb osztály volt az aussieknál.  Végül 4-en jelentünk meg, de így is izgalmas volt a bírálat, ahol Raven mérhetetlenül büszkévé tett a viselkedésével, ami egy tökéletes show kutyát jellemzett. Elsőként végeztünk a mezőnyben Kitűnő 1, HPJ, Junior Club Winner címekkel.

A klubkiállítással párhuzamosan tenyésszemle is volt, ahol James megkapta a tenyésztési engedélyt, amivel egy újabb lépést tett afelé, hogy  tenyészkannak lépjen elő.

Újabb fájdalmas veszteség

A Kitalon’s kennel életében először fordult elő, hogy elvesztettünk egy kiskutyát… Indian almunkból egyik csodálatos merle kislányunk a tegnapi nap folyamán sajnos megadta magát egy bélgyulladásos betegségnek, nem tudtuk megmenteni. Újabb fájdalmas veszteség számunkra, hogy egy ilyen csodálatos, eleven baba eltávozott közülünk, aki még az életet sem tapasztalhatta meg…

Nyugodj békében kiscsillag!

Kitalon’s Legend Of The Dream Catcher

2022.01.13. – 2022.03.07.

AAPKK díjátadó

Tegnap este volt az AAPKK club star díjátadó vacsora, ahova idén nem jutottunk el, de kennelünkből 2 kutya is megkapta a címet a tavalyi évi eredményeik alapján:
Kitalon’s Without You I’m Lost „James” (Trev x Blue) Junior Club Star 2021

Köszönöm Andrea barátnőmnek, hogy átvette nekem James díjait!

Kitalon’s Enchanted Prince „Mr.Darcy” (Cruiser x Josie) Dog Dancing Club Star 2021

Gratulálok Marcsinak Darcyval közösen elért eredményeikért!