A Papillon történelme

          

A papillonok származását a mai napig rejtély övezi. Egyesek azt állítják, hogy az ázsiai törpekutyáktól származik, mint például a japán chin, míg mások úgy vélik, hogy a Távol-Kelethez nincs sok köze a fajtának, és ahogy az európai spánielek kereszteződtek egyre kisebb és kisebb társaikkal végül egy törpe méretű fajta született meg. Bármi legyen is a származásuk hátterében, a törpespánielek már az 1200-as évek óta jelen vannak Európában. A papillonok a mai modern változatai azon törpespánieleknek, akik a régi festményeken és faliszőnyegeken a nemesi körökben és az úrhölgyek öleiben ábrázolták, éppen ezért a “királyok kutyájának” nevezték őket, hiszen leginkább a palotákban fordultak meg. Sok híres festőművész készített portrékat a korai papillonokról, mint például Tiziano, Ruben, Goya, Rembrant, Fragonard, Watteau és Van Dyke. Nagy népszerűségre a XV. században tettek szert főként Franciaországba, de nagy jelentősségű tenyésztői munkásság Spanyolországban és Olaszországban folyt eme fajtával kapcsolatban. II. Henrik, III. Henrik, Madame Pompadour és Marie Antoinette is nagy csodálója és szerető tulajdonosa volt ezen kiskutyáknak és gondosan óvták megjelenésüket az évszázadok folyamán. Amikor Marie Antoinettet 1793-ban kivégezték több kiskutyáját is tovább gondozták a párizsi házban, így a “papillonok házaként” is emlegetik eme épületet. Marie kedvenc kis spánielje állítólag leszármazottja volt egy nagyon régi fajtának, amelyet csak Continental Toy Spánielként emlegettek és már a XIII. században megjelentek róluk templomi freskók és festmények.

A francia forradalom idején a papillonok voltak a bíróságok legkedveltebb kutyái. Ezeket a kiskutyák azonban Olaszországból, Bologna térségéből hozatták be, ahonnan XIV. Lajos király is számos törpespánielt vásárolt egy akkori üzletembertől, Fillipponitól, aki ezen kiskutyák elsődleges kereskedője lett. Ebben az időben szamárháton, táskákban szállították őket az országokat összekötő kereskedelmi útvonalakon.

Nagy Lajos uralma alatt a lelógó fülű típus volt a jellemző, azaz a phalene (jelentése: éjjeli lepke, molylepke). Idővel azonban megjelentek az álló fülű egyedek is, akiknek a fülén a hosszú és selymes szőr leomlott. Ennek a változásnak nem tudni a pontos okát, egyesek szerint a fajta mutálódásának folyamán alakult így, míg mások szerint a miniatűr spiccekkel való keveredésnek lett a végeredménye ez a fültartás. Ettől függetlenül a mai papillonok testalkata és szőrzete megegyezik, az akkori törpespánielekével, emellett mindkét fültartás elfogadott és helyes. Egy almon belül egyaránt születhet álló és lógó fülű egyed is, a szülőktől függetlenül. Később az álló fülű egyedek a papillon elnevezést kapták (jelentése: pillangó) és míg Európában két különböző fajtaként van bejegyezve, addig Észak-Amerikában csak a papillon létezik két elfogadott stílusban. Ebben az országban a két típust együtt bírálják a kiállításokon és nem számít előnynek vagy hátránynak a fültartás, ahogy a többi amerikai fajtánál sem.

Az álló fülű változat jóval népszerűbb lett, mint a lógó fülű változat, olyannyira, hogy sokan azt hiszik, hogy a phalene egy későbbi változata a papillonnak és nem a közvetlen őse. Pedig, ha pontosak akarunk lenni, a papillon egy álló fülű változata a phalenenek és nem fordítva. Egy másik nagy változás a fajta színében következett be. Az eredeti törpe spánielek egyszínűek voltak, míg, ma az alapszínük fehér, különböző színű foltokkal a test különböző pontjain. Az egyszínű egyedeket manapság kizárják mind a kiállításokon, mind a tenyésztésben.

A fajta népszerűségének ellenére Angliába nem volt papillon 1901-ig és a fajtát csak 1923-ban fogadta el az angol kennel klub(KC). Az Egyesült Államokba 1915-ben regisztrálták az első példányt, a teljes regisztrációs jogosultságot pedig 1930-ban kapta meg a fajta az amerikai kennel klubnál(AKC).

Magyarországra 1987-ben érkezett meg az első papillon pár, ők Németországból lettek importálva. Név szerint Ayko v.d. Muschelburg az első kan és Dunia von Taischan az első szuka. Habár az idő előrehaladtával többen is foglalkoztak a fajtával, általában mindenki import kutyákkal kezdett bele a tenyésztésbe, így az ő vérvonaluk már nem található meg az itthoni állományban. A hazai tenyésztéstörténetben nem ismert olyan személy, aki több évtizedet is rászánt volna a papillonok tenyésztésére, ezáltal nagyobb hatással lett volna a magyar állomány alakulására.

A papillonok egy kevésbé ismert oldala, hogy igen hatékony patkányozó kutyák. Bár túl apró ahhoz, hogy azonnal meg tudjon ölni egy kifejlett példányt, így addig “játszik” vele, amíg teljesen ki nem fárasztja és eztán fejezi be a “munkáját”. Amellett, hogy a papillonok rendelkeznek az ilyesfajta rágcsálók kiirtásának képességével, nagyszerű nyomkövető kutyák, kiváló eredményekkel szerepelnek engedelmességet, agilitást igénylő és küllemi versenyeken is. Elbűvölő természetükkel, magas intelligenciájukkal és különleges megjelenésükkel a terápiára szoruló személyeknek is segítséget tudnak nyújtani. Mindamellett, hogy hozzáértő kezek alatt egy nagyszerű munkakutya válhat belőle, elsősorban a hétköznapi életben nyújthat hűséges és vidám társaságot számunkra.

Saját fordításom és anyaggyűjtésem. 🙂