2018.05.19-20-21-én egy nagyon jó hangulatú és mondhatni sikeres, de nagyon fárasztó kiállításon vagyunk túl. Szilvásváradon jártunk, ahol 2 évente szokták megrendezni a 3 napos CACIB kiállításukat, aminek a keretei között most megrendezésre került a CTPE Klubkiállítása és az MTBE Special CAC show-ja.
Niobrara Pine Tree De Solemel “Lana” teljesen levedlett szőrrel állt a ringbe (csak halkan jegyzem meg, hogy amikor 2 hónapja neveztem, még fullon volt a bundája), így sok esélyt nem láttam a győzelemre, de hát ha már beneveztünk, akkor csak menjünk be. Első és harmadik nap Kitűnő 2 lett, második nap Kitűnő 1, HPJ címet szerzett fiatal osztályban, ezzel kvalifikációt nyert a világ egyik legnagyobb kiállítására, a Cruft’s-ra. Azt gondolom ez nem is rossz termés a jelenlegi kondíciójához mérten.
Bírok: Geoff Duffield (GB), Anna Albrigo (I), Barrie M. Croft (GB)
Simpatico Dora-Mae „Leel” nagyszerűen szerepelt szombaton és vasárnap is, őt nem neveztem a CACIB-ra csak a két klubrendezvényre, ahol már champion osztályban indulhatott. A CTPE Klubkiállításon Kitűnő 1, CAC, Klubgyőztes és BOS címeket gyűjtött be, majd a Best In Show programban BOS BIS III. lett. Másnap az MTBE Special CAC-on ugyan ezen eredményeket sikerült megszereznünk: Kitűnő 1, CAC, Speciál Győztes, BOS, majd ismételten BOS BIS III. lett.
Bírók: Jakkel Tamás (H), Francesco Cochetti (I)