Dumbrăveni 2xCAC

Míg nálunk a vírus miatt sajnos áll az élet kiállítások terén, addig Romániában a mostani hétvégén is volt egy 2xCAC kiállítás Dumbrăveniben. Kitalon’s I Feel Too Much “Layne” (Hank x Scarlett) vett részt a kiállításon, ahol már champion osztályban indult. Mind a két kiállításon ugyan azon szuper eredményeket érte el: 2xCAC, 2xBest of Opposite Sex és 2xBest Female

Az első champion

Büszkén jelentem be, hogy az első kennelünkből kikerült champion kutya nem más, mint Kitalon’s I Feel Too Much “Layne” (Hank x Scarlett).  A 2021.02.27-28-án Skopjéban megrendezett három kiállításon 3xCAC és 1xRes.CACIB eredményekkel végzett Layne, amivel Macedonia Champion lett. Azt még hozzátenném, hogy ez volt Layne élete első kiállítása, ahova egy handlerrel ment el, így további büszkeségre ad okot, hogy a gazditól távol is ilyen szépen teljesített.

Békéscsaba CACIB

Ebben az évben az egyetlen kiállítás, amin részt vettünk, az a Békéscsaba CACIB kiállítás volt október 31-én. Scarlett nyílt osztályban a második helyezett lett. Már csak egyetlen cím választja el a magyar champion címtől, remélem ezt sikeresen be tudjuk gyűjteni még. Azt gondolom nagyszerű formában van jelenleg a hölgyemény!

A szuper felvezetést és minden másban is köszönöm nővéremnek a segítséget!

Must Be Love Great Lady „Scarlett”

Klubvacsora

Február 21-én pénteken a CTPE klubvacsorán jártunk, ahol Cuki részére átvehettem a Grand Klubsztár díját, melyet a Grand Club Champion címmel érdemelt ki. Ezt a minősítést még a 2018-as szilvásváradi klubkiállításokon elért eredményeire tudtam most megigényelni.

Az év utolsó kiállítása

Idén nem voltunk túlzottan aktívak kiállítási fronton, inkább a babák kaptak nagyobb szerepet. Az utolsó magyar rendezésű kiállításra, a Budapest CACIB-ra azonban úgy gondoltam, hogy megkísérlek Lanával egy központi CAC megszerzését. Első határidőben meg is történt a nevezés, arra azonban nem számítottam, hogy ennyire sokan szeretnék még rajtunk kívül ugyan ezt elérni. Péntekre 5 nyílt szuka, vasárnapra pedig 6 lett nevezve. Az esélytelenek nyugalmával futottunk neki a kiállításnak, ahol sajnos valóban nem is értünk el semmi említésre méltót, de szuper jól éreztük magunkat. Lana, mint mindig, most is hozta a maximumot magából és nagyon szépen teljesített. Ezért imádok vele kiállításra járni, mert nagyon szépen dolgozik a ringben, s ha nem is érünk el a csillagos egekig, szuper élmény vele bent lenni.

Niobrara Pine Tree de Solemel “Lana” 

Nyílt osztályban indult már a leány, 6,5 hónappal az alom után, ahol pénteken Kitűnő 3, vasárnap pedig Nagyon jó minősítést kapott.

     

Herend CAC

Júni 22-én Herenden CAC kiállítást rendeztek, ahol Belle képviselte kennelünket. Szépen szerepelt, büszkék lehetünk rá.

Kitalon’s Brave And Pure Hearthed „Belle” fiatal osztályban:

Kitűnő 1, HPJ, Junior BOB, Best of Opposite Sex 

FeHoVa Winter Dog Show

Első kiállításunk ebben az évben. Én csak pénteken és szombaton képviseltettem magam Lanával, akinek ez volt az utolsó növendék osztályos kiállítása, azonban kennelünk tavaly augusztusi almából Belle élete első kiállítása volt ez, ahol mind a 4 nap bemutatásra került.

02.07. – csütörtök

KItalon’s Brave And Pure Hearted “Belle” (Cruiser x Josie) minor puppy osztályban Ígéretes lett.

02.08.-péntek

KItalon’s Brave And Pure Hearted “Belle” (Cruiser x Josie) minor puppy osztályban Nagyon Ígéretes lett.

Niobrara Pine Tree de Solemel “Lana” növendék osztályban Kitűnő 2. Res.CAC lett.

02.09. – szombat

KItalon’s Brave And Pure Hearted “Belle” (Cruiser x Josie) minor puppy osztályban Nagyon Ígéretes 2. lett.

Niobrara Pine Tree de Solemel “Lana” növendék osztályban Kitűnő 2. Res.CAC és Res.CACIB lett.

02.10. – vasárnap

KItalon’s Brave And Pure Hearted “Belle” (Cruiser x Josie) minor puppy osztályban Nagyon Ígéretes 2. lett.

Presidents Cup

December 2-án volt az év utolsó kiállítása, amelyről kijelenthetem, hogy igazán felesleges volt neveznem rá. Utolag már látom, hogy abszolút nem érte meg elmenni, de legközelebb okosabb leszek és jobban megválogatom, hogy kihez nevezzek, ki az akinek érdekel is a véleménye…

Bíró: Barbka Novak (SLO)

Vitality Aussies Angelina Jolie”Gigi” kapta a legjobb eredményt, veterán osztályban CAC minősítést kapott, majd Best Veteran lett. Neki vélhetően ez volt az utolsó kiállítása.

Niobrara Pine Tree de Solemel “Lana” növendék osztályban Kitűnő 2. Res.CAC lett.

És a nap „vicces” része, Must Be Love Great Lady “Scarlett” nyílt osztályban Nagyon jó minősítést kapott egy igen csak nevettséges indokkal…

Dunaújváros CAC

Október 28-án Dunaújvárosban jártunk a CAC kiállításon Lanával és Scarlettel.

Bíró: Kardos Vilmos

Lana szőrzete még mindig kritikus állapotában van, ezért jobbnak láttam nem feltenni róla képed, de azért a Kitűnő 2, Res.CAC minősítést megkaptuk növendék osztályban.

Scarlett ezzel ellentétben szuper formában kezd lenni, aminek köszönhetően meg is nyerte az osztályát CAC minősítéssel.

Komárom 3xCACIB

3 nap, 3 központi rendezésű kiállítás, ami azért fontos, mert csak egy ilyen kiállításon szerzett CAC minősítéssel teljesítheti a kutya a Hungaria Champion címet. Erre a kiállításra csak Must Be Love Great Lady “Scarlettet” neveztük annak reményében, hogy ezt az egy CAC címet sikerül majd megszereznünk valamelyik nap és akkor már csak az 1 év leteltét kell kivárnunk. A hangulat szuper volt, igazán jól éreztük magunkat borderes barátaink társaságában, akik nálunk töltöttek pár napot.

1.nap – 10.19. péntek

Bíró: Jill Peak (GB)

Jill választotta ki az idei Cruft’s kiállítás BIS győztesét, így kiváltképp öröm volt számomra, hogy 3 kutyából minket hozott ki győztesként a nyílt osztályban és ezzel meg is tudtuk szerezni a célként kitűzött CAC minősítést.

2.nap – 10.20. szombat

Bíró: Kotlár Róbert (H)

Őszintén szólva elég csalódott voltam, mert csak Kitűnő III. minősítést kaptunk, de természetesen megértem a bírói döntést és a kutyám hibáinak ismeretében el kell fogadjam.

3.nap – 10.21. vasárnap

Bíró: Korózs-Papp Judit (H)

Nagy meglepetés nem ért, hogy Kitűnő II., Res.CAC minősítéssel zártuk a komáromi kiállítás utolsó napját. Judit, aki az aussie fajta honosítja kicsiny hazánkban, nem feltétlen a Scarlett típusú kutyákat részesíti előnyben, de megvolt az oka, hogy neveztem mára is.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden bírónak a bírálatért!