Túl vagyunk az idei év utolsó kutyakiállításán, amely a Dunaújváros CAC volt számunkra. 3 kutya képviselte kennelünket a rendezvényen, akik nagyon korrekt, szép bírálatot kaptak Zlatko Jojkic (SRB) bíróúrtól. Meglehetősen sok aussie volt nevezve, összesen 14, akik elég erős mezőnyt alkottak.

Kitalon’s A Knight Of Seven Kingdoms “Shadow” (Bryan x Blue) növendék osztályban indult, ahol Kitűnő 1, CAC lett, amivel elkezdte a magyar felnőtt champion címét. Shadow rengeteget fejlődött az első bemutatása óta, nagyon szépen mutatta magát és ahogy annak lennie kell, minden alkalommal egyre szebb és ügyesebb.

 

Kitalon’s Inner Spiritual Journey “Jersey” (Zippo x Penny) épphogy betöltötte a 9 hónapot és már be is dobtuk a mély vízbe, megkezdte fiatal osztályos pályafutását. Kitűnő 2 helyezést értek el, de nagyon büszkék lehetünk a ringes teljesítményére és a gazdira, sokat fejlődtek ők is.

 

Kitalon’s For The First Time In Forever “Raven” (Mailo x Cappy) is immár növendék osztályban lépett ringbe, ahol ismét elkápráztatott, hogy mennyire benne van a show. Őszintén mondhatom, hogy ilyen kutyám még nem volt, aki ennyire tökéletesen tudta mit is várok el tőle. Kitűnő 1, CAC címmel térhettünk haza és persze dagadó mellel a teljesítménye végett. Számomra ő testesíti meg a tökéletese kutyát.